Van egy újabb történetem a számotokra. De mielött elkezdeném be kell, hogy valljam én sem tudom miért csak ilyen jellegű dolgokről írok. Csak jön…

Létezik egy hely ezen a világon, ami huzatos, hideg, esős, nyírkos, sötét, …talán csendes is, de rémísztően csendes. Hogy ez a hely hol van? Vagy egyáltalán földrajzilag behatárolható-e, erre a vállaszom az hogy senki se akarta megkeresni. Nem érdekli senkit se ez a hely…, sőt egyesek határozottan vonakodnak töle. Pedig valaha virágzó, termékeny, fényes és kívánatos volt. De azóta sokat változott a világ. Most már csak egy zeneszámmal tudom összehasonlítani ezt a helyet, hogy bemutathassam Nektek. Mégpedig a Memory remains című számról beszélek Metallica-tól. Bizonyára ismeritek. Az első szakasza már utal arra, hogy valamikor szép lehetett, de csak az emléke maradt meg ennek a gazdag népszerű helynek. Bizonyára fellendülésre sovárog, megtagadja halálát és törekszik újra felérni dicső multját, …sikertelenül. Mint például amikor egy rongyos fiú táncba akarja hívni a “prima donná”-t aki fölényét fitoktatva, számba se veszi és táncba megy mással. Már nehézkes minden, a csodás, életteli vízesése amit zöld moha díszitett, szivárvánnyal fölötte, eltünt. Lekopott a meredek sziklafal, lapos mocsarasnak átadva helyét. Most a nap is lebukott, örök sötétséget teremtve.

A pacsirták elrepültek, nincs aki a hely dalát játsza. Nem szól hozzá senki. Régi lakói meg látogatói hírt sem akarnak szerezni róla. Persze ők egymás közt jól megvannak. Valami elromlott.

Virágkorában büszke nemesfém-szobor villogott a közepén. Talán arany lehetett, …tudom, hogy olyan volt mint a jó embernek az aranyszíve. Az is központi fontosságú. Akár a szív, ez is mozgott. Körbe forgott, mintha a hely lakoit üdvözölné, biztatná meg buzdítaná. Most is ott van a szobor. Bizony az öntője valamit elvétett készítésekor, megrozsdázott, behorpadt és fenyességét most sötétbarna, vastag lepedék fedi. Ironikus, hogy most is körbe forog, mint egy konzerves doboz a konzervnyitó-gépben.

Eddig porból gyönyörű virágokat varázsolt, most porrá vállik. Terméketlen porát is el-el fújja a szél. Gyengén, halkan még szól, könyörög, az egyetlen arra járó szélnek, hogy legalább ő suttogjon valamit. Erdménytelenül vesztegeti erejét, mintha az örökké tartana.

Az ember mindig törekszik arra, hogy akivel érdemes, minél magasabb szintre emelje a kapcsolatot, ugye? Mindig törekszünk a lehető leg egyenesebbeknek lenni. Elmondjuk egymásnak azokat a dolgokat amiket még imáinkban is szégyenlünk bevallani. Mesélünk egymásnak a velünk történt eseményekről, kitárjuk a szennyeseinket meg miegymás. Ha bármit hoz az élet, ott vagyunk és segítünk egymásnak. Sírunk egymás vállán, nevetünk együtt, életünket is képesek vagyunk odaadni… egymást testvérként szeretjük… ,sőt igaz barátnak tituláljuk.
Mennyire mesébe illő… Ez történik, ha az ember a régieket hanyagolja és az új barátokat keresi. Eleinte minden jó, szép meg hihetetlenül jól müködő. De aztán, idővel, rájössz, hogy csak a külvilágnak mutatjuk, hogy mennyire jó, ha van egy-két ilyen személy, akire tudunk támaszkodni, akit bármilyen órában fel tudunk hívni, ha baj van, akit bármikor átölelhetsz, ha valami jól sikerült, akivel megoszthatod nemcsak a kajádat, pénzedet, veleményed, hanem örömödet és bánatodat is. Mi történik, ha a kis részleteket elhanyagoljuk….? Mi történik, ha kiderül, hogy nem is ismered azt, akit eddig úgy hitted, hogy melleted van? Az igazság az, hogy csak csalódsz, …csalódsz egyszer, kétszer, háromszor s egyszer csak azon veszed észre magad, hogy üressen maradtál. Kitártál magadból mindent az ég világon s aztán meg…. Semmi.
<strong></strong><em></em>

Annak ellenére, hogy a „h”-betüs napot írták eléggé jol kezdödőtt. 9 órára beértem én is angol kurzusra, ami nagy szó, mert eszem ágában se volt bemenni. Ne mondjam, hogy végig röhögtem az órát. Ezt követte a kultúrtörténelem. Óra után az egyik kedves ismerösömmel, Rékával, úgy döntöttünk, hogy pár órára megszökve, megiszunk egy kávét a közeli helyiségben, hisz mindig kapunk olyan témát amit örömmel kibelezünk az isteni nedű és egymás társaságában. Az is hamar eltelt, mint a spontán kémiai reakció. De ami ezek után jött igazán meglepett.

Fizika laborgyakorlat, megfigyelés, méricskélés és számítgatás. Ismét azt a vágyat éreztem, hogy megölném Murphyt. Szokásos módon megint akadtak olyan dolgok, amik nem úgy működtek ahogy kellett volna. Jegyzőkönyvet készültünk megírni a többé-kevésbbé sikeres feladatteljesítéseinkről, amikor a feszültség elérte a tetőfokát. Nem tudtam magam megértetni egy bizonyos állításról és máris lángba borúlt a légkör. Zoltánnal kevésbbé, Timivel annál inkább durva “párbeszédbe” torkollott a vita. A kérdéses részt aztán én vetettem lapra, de szalonképes formátumba már nem tudtam átírni, mert máris indulnom kellett valami diák önszervezetes megbeszélőre. Persze a megbeszélő nem volt betervezve, de a suli utáni kocsmázas annál inkább. Hétfő lévén, magától érthető, hogy a megbeszélő hosszúra sikeredett, a kocsmázás róvására. Mire leértünk mi is a törzshelyünkre, a többiek két óra várakozás és néhány sör meg kávé után, már elfele készülődtek. Ekkor a melankolián kívül a letargia is utolért. Hiába kéreltem Csillát(az egyik legjobb barátom, azon kevesek közül akiket így titulálhatok, nőneműek kategóriájában persze), hogy maradjon, Ő mégis a távozás melett döntött. Depresszió első jelei rögvest megjelentek. Őt legalább van aki hazavárja és megölelje ha odaéert… sőt nem is akárki, hanem szerintem az igazi(megfogalmazni ezt nehezebb mint hinnétek, ezért nem is részletezem). Timi is távozott Csillával, Őt viszont nem is próbáltam meg marasztalin a szópárbaj végett. Az én “habostortámon a meggy” egy hideg, bodító sör lett. A hatása kétség kívül megjött.

Hazabandukoltam gondolataimban elmerülve, otthon leültem a számítogépem elé és kezdödött is az agymosás. Mire kedélyem újra megjönni látszott, mess.-en jött is az üzenet Timitől, hogy a hét folyamán üljünk be egyett a társasággal. Ezt, az az idő alatt találták ki, amíg én gyűlésen voltam. Viszont a kocsmában egyiköjük se tett erről említést. Megint visszarándultam elöző lelkiállapotomba és megkérdeztem Timitől, hogy haragszik-e rám, hogy így palimadarat csinálnak belőlem. Nyugi, nem borulok én ki ilyen hamar, csak Timi “kéznél” volt és Ő még tett megjegyzéseket származási helyemről, mondott ezt-azt rólam a közelmúltban és persze az aznapi vitánkat is felhoztam. Nem árulom el, hogy milyen volt a “cyber-vita” és miről szólt még, de ti is elképzelhetitek miben ért véget. …Megint megbántottam valakit csak azért, mert nem olyan fontosságunak tart amilyennek szeretném. Bocsánatért való esdeklésém értelme egyenlő volt a nullával, hisz nem elöször bántottam meg pont Őt, aki a legkevésbbé érdemelné meg. Nem gondoltam volna, hogy megint ugyanabba a csapdába esek. Aznap éjjel, amíg végleg az álmok világába érkeztem, csak az eltelt napom fordulatain és esményein töprengtem, gondolkodva azon, hogy hogyan történtek volna a dolgok, ha egy kicsit türelmesebb, kedvesebb meg kevésbbé önző és kapzsi lettem volna…

Utobbi időben megragadott egy nagyon jó, viszonylag “régi” zeneszám! …Valojában nem csak egyJ, de erre fel szeretném hozni mindenki figyelmét. A Foo Fighters – tól a My Hero – ról van szó. A címe eleve árulkodik, ugye? A hétköznapok hőseiről írogatnék egy pár mondatot a következőkben.

            Mindenkinek volt kisebb korában egy, esetleg több, példaképe. Ő volt a mi “hősünk”. Csak az a baj, hogy azóta sok víz lefolyt a Maroson, ahogy nálunk mondani szokás, és a hősünk elvesztette karizmatikus ideálképjét elöttünk. Igen, csalódtunk az ideálunkban, …megtanultuk, hogy milyen az élet. De mi van, ha csak mi vesztettük el tiszta, őszinte látásmódunkat. Mindenben csak a saját igazunkat keressük, vagy tévedek? Való igaz, hogy velünk együtt a világ is romlótt, viszont bevallhatjuk, hogy mi is ráteszónk egy lapáttal.

            A gyerekkori hőseink, mindenki jól figyeljen!, NEM tüntek el, hanem csak alakot váltóztattak(nem vagyok hülye, most következnek az érveléseim). Azaz ne gondoljon most senki se Gumiemberre vagy reinkarnációra, hanem nézzünk csak körül! A gyerekkori hősünk tökéletes volt… egy ideig. Utánna az összes hibáját megtaláltuk, már nem volt „jó”. De miért hibákat keresünk??? És főleg embertársainkban ujabban? Az “eltünt” hősök mi vagyunk! Mi vettük át az ők jó tulajdonságaikat. Csak kevesen élnek ezekkel az adottságokkal. Pontosítok, nem szuper erőkről van szó! Csak a mindennapi jócselekedetekre gondolok. Elég ha segítesz a barátodon egy jótanáccsal, …kitudja, lehet, hogy a jövöjét tereled simább vizekre! Vagy kisegíted a bajból, legyen az bármi. Az is elég ha meghallgatod és nem csúnya arcot alakítva elküldöd egyfele. Néha egy mosoly hozza a legnagyobb változást. Ha mindenki egy kis türelmet és jószándékot fordítana társaira, talán, a világ olyan lenne, mint egy utopisztikus regényben. Rossz persze, hogy történik, de ne folyton azt jegyezzük meg! El se hinnétek, hogy hányan megtennének értetek akár bármit. Csak akarva-akaratlanul, elkerülik a tudatunkat ezek a dolgok. Az én személyes tanácsom az lenne, hogy figyeljünk egymásra, …így felismerjük az igazi hősöket!

            Befejezésül meg szeretném köszönni nektek, hogy a hőseim vagytok és egyben bocsánatot is kérek, hogy nem ismertem fel bennetek!

Mai társadalmunk csak a pénzről szól! Ugye mien sz*r… . Mindenki beszél, hogy őt nem érdekli a pénz, neki csak az ember számít meg minden hasonszörű bla-bla. Egy vagy több egyszerű jelenséggel be is bizonyítom feltevésemet. Először is figyeljük meg hogyan is öltöznek a mai ifjak. Az utcán csak azt látod, hogy a szegény is meg a gazdag is márkás cuccokban járkál. Ez hogy jön be a képbe, -kérdezhetitek? A TV-ben a negyedórás reklámokban nagyobbnál nagyobb cégek termékeiket(most pl. ruhadarabokat) különbnél különb tudatalatti manipulációs technikákkal próbálnak a nagyközönségre hatni. Mi talán észre se vesszük, de ott matiszkál már a fejünkben a gondolat, hogy milyen jól is mutatnék abban a Converse cipőben, vagy milyen jól fogna egy iPod meg még sorolhatnám. Másik példám egy kicsit komplexebb. Nemrég összeültünk a haverokkal egyet sörözni és ott a lokálban találkoztunk valami csaj ismerősökkel. Mi csak sörfogyasztás céljából mentünk ki, de ezek az előbb említett lányok bulizni mentek. Mikor készültek indulni a klubba, ahol volt a buli megkérdeztek minket is hogy nem-e tartunk velük. Már miért is ne mennék veletek –gondoltam magamba, hisz nagyon szép meg helyes lányok voltak. A gond viszont az volt, hogy a belépő épp annyiba került, amennyi pénzem nem volt nekem. Persze lányoknak ingyenes a belépő legtöbb ilyen helyre. Én nem tudnám megengedni magamnak, hogy ilyen helyekre járjak, de azért sok olyan gyerek van akiket otthonról tömnek pénzzel. Ha a lányoknak ingyenes a belépő normális, hogy akkor oda mennek, hisz ott csak gazdag fiuk vannak akik őket pézük segítségével kedvük szerint kényeztethetnek. A szegényebb konkurencia kizárva, már csak a hasonlóan vastag pénztárcájú vetélytársakat kell kizárniuk. Ezt hogy teszik? A legegyszerűbben, igyekszenek egymást pézszórásban lehagyni. Ez nagyon jó a lányoknak is, hiszen a biztonságos jövőjüket alapozzák meg itt szerzett párkapcsolatukkal, és mégjobb a klub tulajdonosnak, mivel orbitálisan nagy profitja van szinte állandó jelleggel. Szóval erről szól a mi civilizációnk, az egyén le van sz*rva, ha nincs semmi a zsebében. Megfelelő párkapcsolatot nem tud kialakítani, mivel a mai lányok csak bulizni akarnak, ocsmány egy házasságban tölti le életét, ebből kifolyólag inni kezd és megint ugyanoda jutottunk ki ahonnan elindultunk. Az alkohol egyre tobbe kerül, amiből mára már szinte 50%-a csak adó és ezzel megint bekerültünk fogyasztói társadalmunk ördögi körébe. Nagy sz*rban vagyunk, ugye? Nós én nem szeretnék így élni, ugyhogy megyek és ma még tanulok egy keveset, mivel fennebb a hierarchiai létrán sosem jutnék.

Újra közeledik a hétvége és nekem mint mostanság leggyakoribb megint nincs egy árva pénzem. Hétfőn, Kedden és Szerdán megérkeznek a haversrácok meg kolleginák otthonról és máris kezdődik a „life”-olás. Meg is kezdődött csak valahogy én megint kimaradtam belőle… Na jól van nó… Szerda este én is kint voltam egyet, hogy ne hazúdjak. Az új geológiás haverekkel és az évfolyamról négyen voltun összeülve. De nem volt annyira stram, hogy kitörölhetetlen emlékké váljon. Pénz hiányában csak lapozni tudtam az itallapot nemhogy fizessek bármit valakinek. Lent vagyunk már a második kocsmában aznap, kliensek nagyrésze a fotbal meccset nézte. Kivártuk a félidőt és elkezdtünk …vagyis elkezdtek csocsózni a többiek. Én nem is zavartattam magam… inkább egyszál magamban ott maradtam az asztalnál, minthogy ott csorógtassam a nyálam a csocsóasztal felett. Amúgyis gyertyatartónak éreztem magam… két lány és négy fiu voltunk. Nós elég nyílvános volt, hogy ki melyik csajt szemlélte ki. Maradt az egyik csávoka meg én „cu pula goala”. De mit is csinálhattam volna én… ? Az egyik csaj, hogy őszinte legyek nekem is bejön abból a felállású bandából, viszont minek csapjam a szelet?… úgyis a másik csávoka tehetősebb… . Esélyeimet magamban felvázolva eldöntöttem, hogy hagyom az egészet magától alakulni. Persze a csávoka állását is felmértem azelőtt… másképp nem lettem volna annyira nyugodt:P. Szóval tétlen voltam… este háromnegyed tizenegy körül járt már az idő és a bentlakásban hamarosan zárták volna a kaput. Bejelentettem, hogy megyek. Kellemes meglepetésemre a nagy Ő-vel együtt néhányuk marasztalni próbáltak. Nagyon jól esett:D. Mégis hazamentem.

Másnap reggel kiderült, hogy egész éjjel együtt volt a bagázs. Nó, mi nem történik… rossz stratéga vagyok. Egész nap felmosórongy voltam. Bántam, hogy nem maradtam én is velük. Infoórán voltunk és a csajénak nem ment a feladat, …felajánlottam, hogy segítek erre Ő rámförmedt. Bemosott az élet aznap már másodjára… . Szerencsére hamarabb lejártak az óráink és estefele már otthon voltam. Hamar kajáltam otthon egyet és indultam is melóba. Az szerencsére jobban telt mint a nap első fele. Nem ismertem egy árva lelket sem a munkások közül:P. Így hát hamar eltelt az az idő amit melóban töltöttem. Munka után hazaapróztam és egyenest az ágyba vetődtem.

Pénteken reggel összegyültünk megint a geológiás haverekkel, viszont most távolról sem szórakozás céljából. Egy dolgozatot kellett összeállítani a terepgyakorlatról. Ne is mondjam, hogy mennyire utolsó pillanatban fogott neki minden csapat a dolgozatának. Oszt megint kiderült, hogy Valaki szeret minket Odafenn. Négyig kész is lett mindenki dolgozata. Most már jöhetett a többórás bemutatóözön. Túlvészelte mindenki szerencsére, de ennél unalmasabb tevékenységben nagyon rég nem vettem részt. Megvártuk a kiértékelőt és amint lejárt haza is húztam kajálni. Aznap csak egy „gyenge elméjű” reggelit termeltem be. Otthon jól bezabáltam és így már mehettem nyugodt lelkiismerettel sörözni a többiekkel. Csodálatos, hogy egy pár sör mire képes ha az embert jókedvében éri utol a „bicepsz” sport. Jól éreztem akkor magam. Csak az volt a baj, hogy a kocsma bezárt mi meg kellett huzzunk. De ezzel még semmi sem veszett el, az egyik haversrác felajánlotta lakásának melegét az éjj hátralevő részére. Fel is mentünk hozzá. Nagyjából ugyanaz a csapatfelállás volt mint Szerdán. Mi késik nem múlik:). Végre megláttam, hogy mivel is töltötték akkor az éjszakát. Az igazat megvallva voltak szebb fehéréjszakáim is. Nem panaszkódni akarok, de mindenki annyira álmos meg elcsigázott volt, hogy semmi értelmes tevékenységet nem találtunk ki. Végigszunditva az utolsó pár félórát valahogy eltelt az idő és hárman elindultunk a buszmegállóba. A korareggeli hűs szellőben vártuk a buszt, én meg boldogan tértem haza, hisz rájöttem, hogy semmit sem halasztottam pár nappal ezelőtt. Sőt a kedves kis lányról se változott a véleményem.

Ahogy a címben is van, talán a zenével kezdeném. A zenei stílusunk tökéletes tükörképe személyiségünknek. Asszociáljuk élményekkel, érzésekkel és talán minden dologról eszünkbe jut egy szám. Nós ezeket tudva vegyünk egy pár példát: mész reggel a suli fele és közben Jem-től a Finally Woken dalt hallgatod, közben a kommunista tömbházrengeteg mögül rádvigyorog a korareggeli, derűs napsugár. Erőt kapsz egész napra és este megint eszedbejut a gyönyörű dallam, végigpörgeted a nap eseményeit meg rájössz, hogy a dal szellemében telt el az elmult tizenkét órád. Ekkor a csodálatos napfelkelte képe újra megjelenik előtted és teljes kielégültséggel lehajtod fejed a párnára. Bulin vagy, a barátjaiddal sörözöl és meghallod a csendes introját a Narcotic-nak Liquidotól. Felugrasz a helyedröl és sietve elindulsz megkeresni a többieket akik táncolnak. Magasban érzed magad, mindenki egymásba ölelkezve ugrál neked pedig be-beugrik egy-két jelenet arról a buliról, amikor először hallottad ezt a számot és amikor megtetszett neked az a csodálatos lány akivel annyira kevés időt töltöttél. Lepereg szemeid elött az az örömteli idő. Bánod, hogy azóta nem láttad őt… és visszatérsz emlékeid világából, amikor melleted, az újra ugrálni kezdő, barátnőd megszorít, te meg kétszeres jókedvel csatlakozol.
Tábori hangulat, … a csávo szemben ül a csajjal és le nem tudja venni tekintetét róla. A csaj néha arra pillant… a fiú meg hirtelen félrenéz. Úgy érzi mintha a szívét döfte volna át gyönyörű szemeivel. Az elutasítás fájdalmai gyötrik. De nem tudja kiverni fejéből a lányt. Felejteni sohase fogja, hisz nála szebb, jobb nem létezik számára. De miért? –kérdezhetnénk ezt elcsodálkozva. A válasz az, hogy nem kapott megfelelő indokot, hogy ő miért nem kell a lánynak! Ez hetek óta gyötri. Vele van a baj?… nem okos, nem szép, ügyetlen vagy mi a gond akkor? Rengeteg kérdés merül fel benne. Cigarettát cigaretta után gyújt és ez érzi választ nem ad, de kérdezni se mer, mivel azzal a lányt is cask messzebb sodorná magától és a következő csalódást sem élné tul. Így, önmarcangolva, kérdésekkel teli próbál minél boldogabb arcot ölteni, hogy mások ne jöjjenek rá a dologra. Sajnos ez nem jön össze… , a következő dal ami felcseng a hideg éjszakában az az Erdö közepében járok. A réfrént remegő hanggal énekli már a fiu s cask a lányt nézi… “egyszer majd rád találok” szol a szövegben, de ő már megtalálta a lányt, cask neki épp nem kell – ezt tudatosítva könnyei ki is csordúlnak. Még ott ül az asztalnál könnyeit visszatartva amennyire cask lehet, de a következő szám a Hűtlen. Ez lenne az utolsó dal amit a fiu énekelne, hisz már nem egyszer sirt erre a dalra. Rég volt, amikor messze az othontól, egyedül érezve magát ezt a dalt dúdolgatta és sírt, mintha a világ omlott volna össze körülötte. Dèja vu ez? Megint magányosan annyi ember között… a lány cask énekel… ,talán látta könnyes szemeit, talán nem… . De ez nem is számít, nem sajnáltatni akarja magát a fiu. Könnyeit kár is már visszatartani, nem is tudja. A lány alakja lebeg lesütött könnyes, homályos szemei elött. Kutatja mi is a baj vele, hogy nem kell a lánynak. A hűtlen egyértelmű miért nem kellett senkinek, de őt miért nem akarja szeretni a lány? Alkatára is, termetére is vérmérsékletére is meg mindenre gondol és keresi a hibát. Valaki megszólítja, felnéz, de tudja, hogy nem a lány lesz, bármikor megismerné a hangját. Megkérdezik töle, hogy mi a baj, ő meg azt válaszolja semi. Papirzsebkendőt ad neki az alak, elveszi töle és gondolkozás nélkül feláll az asztaltól és elindul kisirni magából a lelkét nyomó fájdalmakat.

Játszani nagyon jó. Csecsemö korunktól haláluking játszunk. Activity, Monopoly meg sorolhatnám a többi nagyon jó közösségi játékokat. De szerintem a Maffia nevű játék is megér egy próbát. Sokmindent kideríthetsz barátaidról. A haverikör összeült egyet játszani és a fiu meg a lány is ott van. Boldog a fiu, hogy egyáltalán egy fedélalatt van a lánnyal. Önfeledve játszik mindenki, kivéve a fiut. Fürkészi a lány minden szavát, mozdulatát, hátha többet megtud róla. Sikertelenül probálkozik, …még mindig azt reméli, hogy rájön arra a dologra amivel a lány tetszését elnyerheti. Szóbajön a kistermetüség, ami a fiut zavarja, főleg kapcsolatai sikertelensége miatt. De most történik valami fontos, ami a reménység halványan pislogó szikráját fellobantja. A lány azt feleli neki, hogy abban nincs semmi rossz. „Mégis van némi esélyem?” –kérdezheti a fiu magában. Boldogabb mint eddig talán soha, pedig nem történt valójából semmi. De ez elég neki ahhoz, hogy egész éjszaka füligérjen a mosolya. Sőt a következő körbe mások is beszállnak és új lapkészítésre kerül sor, amit persze a lány készít. Az egyik lapon ez áll: „Kicsi polgár-ka”. Nem véletlenszerűen került a fiuhoz ez a lap, hisz mekkora az esélye annak, hogy pont ő huzza ki azt a lapot, amit a lány készítet és osztott is ki. „A fellegekben jár”-ás mondás már nem is alkalmas a fiu öröme jellemzésér. Végre mintha megtörne az egy hónapja befagyott jég. „Az élet szép” – szokták mondani.

Hétköznapjainkban történnek a legdöntőbb dolgaink. A fiu eltöprengett a „kicsi polgár-ka” cetlin. Elbizonytalanódott, a lap nem jelenthet semmit, legfelljebb hecceli a lány. Miért lett fülig szerelmes egyáltalán a fiu, hisz semmit se kapott viszonzásul sőt vissza is volt utasítva már azelött. Szerelem ez? Egyáltalán tudja a fiu, hogy mi is a szerelem? Ezt csakis ő tudhatja… . Talán van szerelem első látásra? De akkor miért nem lépett, mikor megismerte? Nagy kérdöjelek ezek! Csak találgatni tudhatjuk a dolgokat. Lehet „házinyulra nem lövünk” alapon nem csinált semmit, talán tartózkodott a kellemetlenségektől. De úgylátszik érzéseit nem takargathatta örökké, sőt próbálkozott is. Sikertelensége viszont válaszolatlanul maradt, hogy miért fordított hátat a lány neki. De mindezek ellenére a remény még mindig ott pislákol a szíve mélyén, meglehet hamisan.
Viszont történt protagonistánkkal érdekesebb is! Mégpedig megint idilli baráti környezetben vagyunk a fiuval, a lánnyal meg a közös barátjaikkal. A háttérben Paul van Dyk Let go című számja hallatszik és a fiu teljes lényével átéli a zenét(„If you wanna try and save me/Then take my heart don’t hate me/If you feel you can’t let go, let go”). Figyeli az andalító dallamot, a helyzetére illő szöveget s közben ismét a lány zsenge testét, a domboru vonalait, illatos parfümjét meg pacsirta-énekként daloló hangját fogadja magába és emészti meg, mintha ambrózia lenne. Ott üldögél a kis csapat a meleg napsütésben és mindenki élvezi a másik jelenlétét. Mindez persze nem tartott örökké, mint minden más földi dolgaik és a csodálatos dél eltelt. Mindenki betervezett már valamit a délutánjába. De mint minden romantikus regényben, megint a fiut Fortuna oltalma alá vett. A lány társaságra vagyott a fiu pedig tétovázás nélkül mellette maradt. Így sétáltak a nap boldog napsugarai közt. Boldogok voltak, hisz a lány úgy vélte, hogy barátra lelt a fiu pedig titkon örvendett, hogy ismét azzal a valakivel lehet, akivel életét is letöltené. Az összes porcikája, minden sejtje a Földreszállt angyalt kívánta, de titkon, mert ha megin szólna valamit érzéseiről örökké elveszítené, azt, akit legalább igy magamellett tudhat. Részben Nirvána, részben Hádész. Középúton nem lehet menni! Ez így nem volt jó, de messze rossz se. Rágódva, de boldogan ment a lány mellett… , mindaddig mig a lány rájött, hogy még mindig Őt akarja a fiu. Szánalomból, rosszkedvüséget öltve, elbulcsúzott a fiutól, …ő vette az adást, és megint széttört szívvel elvonult a világ szeme elöl.

Csütörtök volt és egy eseménydús napot készültem magamután hagyni. Reggel jó kedvvel keltem, ualmas infoóra követte. Unalmas igaz csak egy darabig volt… utánna a hajtépő idegesség váltotta fel, mert annyira hülye feladatokat kellett oldani. Szerencsére az is eltelt, utána meg beültünk a Heltaiba egyet kávézni meg iegymást fogyasztani. Fél egyre visszamentünk a suliba a Könyvtár-napokra. Ott beneveztünk a kvízversenyre és amekkora szerencsém volt meg is nyertük a csapattal:). Még kisideig lofráltunk egy kicsit a suliban s utána hazament mindenki a haverikörből. Többekközt én is visszamentem a bentlakáshoz. Felnéztem Emőhöz(a nőváremhez) egyet s elpanaszoltam neki, hogy hazamennék. Ő is jóváhagyta, hogy jó lenne ha hazamennék. Nekem viszont csak pénteken lett volna jó hazamenni, de érvek nélkül is hamar meggyözött Emő, hogy az aznapi utolsó busszal menjek:-P. Így este már saját városomban voltam szemtanúja a költői naplementének. Hazafele indultam nagy és alkalmatlan csomagjaimmal, de nem is számított már az a plusz néhány kilo pakk a hátamon, hisz hazai földet tapostam. Még két sarkon kellett volna befordulnom amikor eszembe jut régi barátom, Pepi. Gondoltam fel is nézek hozzá hátha ez alkalommal lesz szerencsém és találkozok vele. Az a nap szerencsés napom volt, mert otthonkaptam. …most már bánom, hogy nem fogadtam a lotton:P. Pepi nyít ajtót, én meg ott gyökeret is hajtottam. Szia hangzik el mindkettönk szájából. Második mondat talán az enyém volt, mégpedig „te géza, tudod mióta nem láttalak?! … egy hét hiány tíz hónapja”. Érdekes, hogy mennyire pontos a biológiai óránk, hisz ezt semmi számigálás nélkül mondtam neki! Igaz két napot tévedtem, de az a hétvégényi idő elhanyagolható a tíz hónap mellett. Érdekes miként müködünk… . Körülbelül egy és fél órát beszélgettünk, vagyis beszélt Pepi. Én csak hallgattam, hogy min is ment keresztül az az idő alatt. Sokminden változott… régebb például mint testvérek úgy voltunk. Most pedig különváltak útjaink és már-már azt se tudjuk, hogy a másik él-e még. De a viszontlátás öröme elégtétel volt nekem.
Pénteken Andrással és Csipivel is találkoztam. Hogy pontosabb legyek ők látogattak meg. Nagyon jól esett, hogy láthattam legközelebbi barátaim egy részét. A többiek sajnos vagy munkában vagy Csíksomlyón. De az otthoni tájban őket is felleltem, hisz emlékeim szorosan kapcsolódnak városomhoz és az ott szerzett örök barátokhoz.
Szombaton szüleimmel már vissza is mentem Kolozsvárra, Jancsi(unokatestvérem) ballagását ünnepelni. Maga az ünnepély zsúfolt volt. A Nemzeti Színházban az ünneplősereg úgy állt mint konzervben a hering. Édesapámmal ki is jöttünk és cigarettázva vártuk mig lejár a feszti és kivonul a díszsereg. Ezután a szük családi ünneplés következett. Színvonalas hotelben, luxus körülmények közt normális, hogy a lehető legjobban telt. És ezt fokozta az is, hogy Szilárddal(a másik unokatesommal) is válthattam egy pár szót élőben, mivel ő is körülbelül annyi ideje nem volt szem közelben mint Pepi.
Lassan ismét eljött az este. Lefekvés és a következő napba teleportáltam magam:-P. A vasárnapom már nem volt egyáltalán érdekes… épp hogy eltelt …eltelt vele együtt a hétvége is. Nagyvonalakban ez történt, … nagyon gyorsan:(.

Helló mindenkinek, aki ezteket a sorokat olvassa!:)

     Pár napja határoztam el, hogy én is naplót vezetek, hisz milyen mas módon adhatnám ki a mindennapok érdekes meg néha feszültséggel telt érzelmeimet és tapasztalataimat, anélkül, hogy mást untassak, terhére legyek vagy velőig sértsek:)… Ezért bocsánatot kérek mindazoktól akiket majd említeni fogok vagy magukra ismernek és nem lesz kedvükre a dolog! Hangsúlyozóm, hogy saját vélemenyt írok és szubjektív vagyok, …leszek. Persze, nem másokat próbálok befeketíteni, hisz a Biblia is azt mondja, hogy “szeresd felebarátodat mint önmagadat”, nó meg én is e szavak szerint igyekszem élni. Az íroniát, cinizmust pozitívan értsétek, mert ezek, és a többi emberi gyarlóság, nélkül az élet csak elrepül mellettünk, mintha részt se vettünk volna benne… , ezért düh helyett inkább nevessetek egyet az emberi butaságon:)