Annak ellenére, hogy a „h”-betüs napot írták eléggé jol kezdödőtt. 9 órára beértem én is angol kurzusra, ami nagy szó, mert eszem ágában se volt bemenni. Ne mondjam, hogy végig röhögtem az órát. Ezt követte a kultúrtörténelem. Óra után az egyik kedves ismerösömmel, Rékával, úgy döntöttünk, hogy pár órára megszökve, megiszunk egy kávét a közeli helyiségben, hisz mindig kapunk olyan témát amit örömmel kibelezünk az isteni nedű és egymás társaságában. Az is hamar eltelt, mint a spontán kémiai reakció. De ami ezek után jött igazán meglepett.

Fizika laborgyakorlat, megfigyelés, méricskélés és számítgatás. Ismét azt a vágyat éreztem, hogy megölném Murphyt. Szokásos módon megint akadtak olyan dolgok, amik nem úgy működtek ahogy kellett volna. Jegyzőkönyvet készültünk megírni a többé-kevésbbé sikeres feladatteljesítéseinkről, amikor a feszültség elérte a tetőfokát. Nem tudtam magam megértetni egy bizonyos állításról és máris lángba borúlt a légkör. Zoltánnal kevésbbé, Timivel annál inkább durva “párbeszédbe” torkollott a vita. A kérdéses részt aztán én vetettem lapra, de szalonképes formátumba már nem tudtam átírni, mert máris indulnom kellett valami diák önszervezetes megbeszélőre. Persze a megbeszélő nem volt betervezve, de a suli utáni kocsmázas annál inkább. Hétfő lévén, magától érthető, hogy a megbeszélő hosszúra sikeredett, a kocsmázás róvására. Mire leértünk mi is a törzshelyünkre, a többiek két óra várakozás és néhány sör meg kávé után, már elfele készülődtek. Ekkor a melankolián kívül a letargia is utolért. Hiába kéreltem Csillát(az egyik legjobb barátom, azon kevesek közül akiket így titulálhatok, nőneműek kategóriájában persze), hogy maradjon, Ő mégis a távozás melett döntött. Depresszió első jelei rögvest megjelentek. Őt legalább van aki hazavárja és megölelje ha odaéert… sőt nem is akárki, hanem szerintem az igazi(megfogalmazni ezt nehezebb mint hinnétek, ezért nem is részletezem). Timi is távozott Csillával, Őt viszont nem is próbáltam meg marasztalin a szópárbaj végett. Az én “habostortámon a meggy” egy hideg, bodító sör lett. A hatása kétség kívül megjött.

Hazabandukoltam gondolataimban elmerülve, otthon leültem a számítogépem elé és kezdödött is az agymosás. Mire kedélyem újra megjönni látszott, mess.-en jött is az üzenet Timitől, hogy a hét folyamán üljünk be egyett a társasággal. Ezt, az az idő alatt találták ki, amíg én gyűlésen voltam. Viszont a kocsmában egyiköjük se tett erről említést. Megint visszarándultam elöző lelkiállapotomba és megkérdeztem Timitől, hogy haragszik-e rám, hogy így palimadarat csinálnak belőlem. Nyugi, nem borulok én ki ilyen hamar, csak Timi “kéznél” volt és Ő még tett megjegyzéseket származási helyemről, mondott ezt-azt rólam a közelmúltban és persze az aznapi vitánkat is felhoztam. Nem árulom el, hogy milyen volt a “cyber-vita” és miről szólt még, de ti is elképzelhetitek miben ért véget. …Megint megbántottam valakit csak azért, mert nem olyan fontosságunak tart amilyennek szeretném. Bocsánatért való esdeklésém értelme egyenlő volt a nullával, hisz nem elöször bántottam meg pont Őt, aki a legkevésbbé érdemelné meg. Nem gondoltam volna, hogy megint ugyanabba a csapdába esek. Aznap éjjel, amíg végleg az álmok világába érkeztem, csak az eltelt napom fordulatain és esményein töprengtem, gondolkodva azon, hogy hogyan történtek volna a dolgok, ha egy kicsit türelmesebb, kedvesebb meg kevésbbé önző és kapzsi lettem volna…